|
A múzeumról 1997. május 20-án alakult
meg magánkezdeményezésre Bodrogkeresztúrban a Magyar Motorok Múzeuma
Alapítvány. Az alapítvány célja a Magyar Motorok Múzeumának működtetése. A
múzeum Bodrogkeresztúrban található, motorkerékpár-állománya kb. 30 db. E
mellett csónakmotorok, stabilmotorok és a 60-as, 70-es évek használati
tárgyai, ruhái is megtekinthetőek a múzeumban. A motorkerékpárok 1945 utáni
gyártásúak, tehát már a csepeli korszakhoz tartoznak. Az első 100-as,
lemezvillás motortól az utolsó, 250-es, kéthengeres P 21-esig az összes
jelentős típus megtalálható a múzeumban. Az évek során felépült a sátor is,
mely alatt a nyári időszakban mindig áll 3-4 motor, amelyeket a kíváncsibbak
kipróbálhatnak az utasülésen ülve. 2008 tavaszán az OKM pályázatán nyert összegből sikerült megújítanunk az audiovizuális eszköztárunkat is, így lehetőség nyílt archív filmfelvételek és régi motorostalálkozókon készült kisfilmek megtekintésére a múzeumban. Szintén ekkor költözött egy új gyűjtemény a kiállítótérbe: Máthé József régi órái idézik fel azt a kort, mikor a motorok tömegével gurultak ki a gyár kapuján. A múzeumkert is lassacskán szépül, egyre
inkább alkalmassá válik a sátorozásra.
Na de miért sátorozna valaki egy múzeumnál? A válasz egyszerű: az
intézmény nem csak a kiállított motorokból áll. Már a megalapítás utáni első
évben, 1998-ban motorostalálkozót szerveztek: ez volt az időközben híressé
vált Magyar Motorok Randevúja, mely 2007-ben jubilált. Az elmúlt több, mint
egy évtized tapasztalatával folyik jelenleg is az idei, immáron
tizenharmadik rendezvény szervezése. Az eredmény - mint mindig - most is
augusztus első hétvégéjén lesz látható. 2000 óta veterán motor és alkatrész
börzék is színesítik a programajánlatot. Eleinte minden hónap első
szombatján találkoztak a veteránosok a múzeumkertben, de kiderült, a
környéken még nincs annyi eladásra váró alkatrész, hogy ilyen gyakran
megérje börzét tartani. Így sok-sok átrendezés után alakult ki az idei rend:
májustól novemberig kéthavonta, a hónap első vasárnapján "szabad a vásár".
2003-tól 2007-ig szezonnyitó tavaszi találkozók is voltak a kertben, hol
csak egyszerűen Tavaszi Veteránmotoros Napok címmel, hol kismotorosoknak
meghirdetve. 2008-ban ez eltűnt, hogy majd kicsit később megújultan, más
tartalommal térhessen vissza. 2005-ben egy újabb hagyomány kezdődött meg az
I. Háromkerekűek Találkozójával. A találkozó a vártnál sikeresebb volt, így
idén már hatodszor hívjuk össze három napra azokat, akiknek bármilyen
háromkerekű járműve van és szeretné ezt mindenkinek megmutatni. A 2009-es
találkozó más volt, mint az előzőek: visszakerült az eredeti
időpontjába, július elejére és új programok is színesítették, mint például
fogathajtó verseny oldalkocsis motorok és lovaskocsik között, íjászbemutató és még számtalan egyéb újdonság. A múzeum a Vöröskereszt segítése mellett is letette a névjegyét a szombati véradással. Így a júliusi találkozó is megkapta végre a maga arculatát, amely remélhetőleg véglegesen ki tud majd forrni a következő pár évben. Idén, a harmadik versenyen már 19 fogat állt rajthoz és látszik, hogy ez lesz a fő profil.
|